24 órás ultrafutó világbajnokság – interjú Vágó Boglárkával

Nemrég rendezték meg Belfastban a 24 órás ultrafutó világbajnokságot, ahol kilenc sportoló képviselte hazánkat. A magyar csapat nagyon jó eredményekkel tért haza és most lehetőségem nyílt  a válogatott egyik hölgy tagjával elkészíteni ezt az interjút. Vágó Boglárkát (32) kérdeztem meg, akit szerencsém ismerni egy ideje, és jó humorú, nagyon szerény lánynak ismertem meg, ő pedig szívesen vállalta az interjút.

Fogyózom: Bogi, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Először is, hogy lettél ultrafutó, mióta futsz?

Bogi: Olyan 7-8 éve futok rendszeresen, bár már korábban is ki-kijártam a szigetre 1-2 körre, de azt legtöbbször csak ad hoc módon. Ekkor döntöttem el, hogy hetente legalább 3-szor kimegyek kocogni. Különösebb terveim nem voltak, bár a nővérem miatt, aki nemzetközileg is az egyik legismertebb ultrafutó, mindig is szándékomban állt, hogy egyszer majd hosszabb távokat is fussak.

Fogyózom: Miért szeretsz futni, mit ad neked a futás?

Bogi: Annyira azért nem szeretek, mindig azt mondom, a futásban a legjobb, mikor végre megállhat az ember. 🙂 Ez persze nem  így van, a legtöbbször semmi kedvem kimenni edzeni, de a futást letudva sokkal energikusabbnak érzem magam. Másrészt ez már egyfajta függőség is, sokszor nyűg kimenni, főleg ha épp szakad az eső, vagy 40 fok van odakinn, de sokkal rosszabbul érezném magam, és hiányérzetem lenne, ha elbliccelném a dolgot. Volt már rá példa, hogy sérülés miatt ki kellett hagynom egy kis időt, de már pár nap után úgy éreztem, hogy benne van a boogie a lábamban, úgy hiányzott a mozgás.

Fogyózom: Hol szeretsz jobban futni, terepen vagy aszfalton?

Bogi: Szinte mindig aszfalton futok, de azon belül is, inkább a szintes területeket preferálom. Izgalmasabb emelkedőn, lejtőn futni, mint síkon, és az idő is, mintha jobban telne. Amúgy nagyon irigylem a terepfutókat, régen én is részt vettem pár terepfutóversenyen, de botrányosan béna vagyok terepen, főleg lejtőn, és mikor még egy kényelmesen gyalogló túrázó is megelőz, miközben én az életemért küzdök a rettegett Budai-hegyekben, úgy gondoltam, ez nem az én „terepem”. Bár szeretném egyszer összeszedni a bátorságom, és gyakorolni annyit, hogy a Pilistetőre ne úgy tekintsek, mintha a K2 lenne.

Fogyózom: A mostani vb-n 198,7km-t futottál 24 óra alatt. Mi ad erőt, hogy ennyit fuss? Hogyan lehet ezt fizikálisan, és mentálisan kibírni?

Bogi: Fizikálisan se egyszerű bírni, figyelni kell, ki kell tapasztalni a megfelelő frissítést, és ilyen versenynél célszerű, ha van egy ember, aki csak rád figyel, és tudja, hogy az aktuális kínodra mi lehet a megoldás. A mentális része nekem a problematikusabb, igazából sose tudom elhinni, hogy képes vagyok ennyi időt vagy ekkora távot lefutni, így a legtöbbször már gyomorideggel állok neki a rajtnak, kábé, mintha az életem múlna rajta. Sokkal lazábban kellene vennem, valamint nem ártana egy nagyobb adag önbizalom sem 🙂 Amúgy ilyenkor egy biztató szó, egy ölelés vagy a szurkolók lelkesedése is nagyon jól tud esni, mikor már félzombin sétálsz, de ők tapsolva még mindig odakiabálják neked, hogy Bravo 🙂

Fogyózom: Milyen volt a vb? Mennyire volt nehéz a verseny, milyen volt a csapat?

Bogi: Ezzel az eredménnyel nagyon nem vagyok elégedett, sok elvárásom nincs magammal szemben, mert ismerem nagyjából a határaimat, tudom, hogy nem vagyok egy klasszis, de azért ennél kicsit jobbra számítottam. Az első fele szinte papírforma szerint alakult, de a verseny második felére elfogytam, elfáradtam, és nem volt semmi, ami aztán visszahozott volna a holtpontból, fejben is emiatt megzuhantam, így az utolsó 6 órát sétálva végigcsoszogtam, már csak arra várva, hogy vége legyen az egésznek. A csapat amúgy nagyon jó volt, mindenkire büszke vagyok, a fiúk közül érmeseink is lettek. A csapathoz persze hozzátartoznak a kísérők, akik nekünk segítettek egész nap, ott állva éjszaka a hidegben is, szóval az ő szerepük nélkülözhetetlen, és külön nagy köszönet jár nekik, mert gyakran róluk nem esik szó, pedig ők is emberfeletti munkát végeznek azzal, hogy a versenyzők minden igényét kielégítsék legjobb tudásuk szerint.

Fogyózom: Mik a terveid a jövőben? Van valami kitűzött cél, vagy verseny?

Bogi: Hú, hát a vb miatt kicsit megzuhantam, így akkor azt mondtam ilyet soha, ehhez én túl kevés vagyok, hiába edzettem tervszerűen, rendszeresen. De aztán, bár remegő térdekkel, szeptemberben, hacsak nem szerzek valami komolyabb sérülést vagy nem csap belém a villám, odaállok a Spartathlon (246 km-es verseny Anthéntól Spártáig) rajtjához, aztán meglátjuk meddig jutok.

Fogyózom: Melyik volt a kedvenc versenyed eddig, és miért?

Bogi: Kedvencem nincs, de nálam már lassan hagyománnyá válik részt venni a szeptember közepén rendezésre kerülő Vár a Hármas maratonon, ami a 0-s km kőtől indul, és a HHH-n van a cél. Családias hangulatú, de elég kemény, combos verseny a maga 1800 szintjével, így szintén minden évben megfogadom, hogy a következő évben tuti nem indulok, tavaly szeptemberben volt a hetedik ilyen fogadalmam 🙂

Fogyózom: Mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdenek, vagy terveznek elkezdeni futni?

Bogi: Nem vagyok edző, de szerintem a fokozatosság elég hasznos tud lenni. Ne legyenek irreális elvárásaink magunkkal szemben, hanem a saját időnkhöz, edzettségi szintünknek megfelelően vágjunk bele. A lényeg, hogy ne nyűg legyen, hanem élvezzük a futást, ha nem bírjuk az egyedüllétet, akkor szerezzünk egy futótársat, már rengeteg futóklub létezik, akikhez bárki csatlakozhat, és csoportos edzéseket is tartanak. Érdemes olykor egy-egy versenyre is elmenni, vannak egészen rövid, 5-6 kilométeres versenyek is, de egészen más fílingje van, tök jó adrenalinlöketet tud adni, és utána további célokat is kitűzhetünk magunknak. Egy idő után pedig már csak azt vesszük észre, hogy az egy lihegős szigetkörből egy félmaraton lett, és ez nagyon jó érzés. A neten amúgy számos edzésterv van, hogyan fussuk le életünk első 5, 10, 21 kilométerét, így ha nem akarunk edzőt fogadni, azért van egy sablon, mely mentén tudunk haladni. És ami, szerintem még elengedhetetlen, az a lábunkhoz passzoló, jó minőségű futócipő, ha lehet, erre ne sajnáljuk a pénzt. Technikai ruházatot pedig már egészen olcsón is be lehet szerezni nagyobb sportáruházakban. Szóval csak bátran, ha az első futólépést meg tudod tenni, akkor képes vagy a többire is 🙂

Fogyózom: Bogi, olvasóink nevében is köszönöm válaszaidat, és azt, hogy segítségeddel kicsit betekinthettünk ebbe a közel sem szokványos világba. Gratulálok ehhez a lenyűgöző eredményhez, és sok sikert a továbbiakhoz. Jó egészséget és jó futást mindenkinek!

Kremlicza Levente – fogyozom.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.