Tartósan beteg és sérült futók története – 1. rész

Akik sosem adják fel, a hétköznapok hősei – Tartósan beteg és sérült futók története – 1. rész

Az aktív élet, és a mozgás lehetősége egy egészséges ember számára természetes. Természetes, hogy tud futni a busz után, hogy le tud menni focizni a haverokkal. Azonban vannak emberek, akik valamilyen mozgásszervi probléma, vagy betegség miatt a hétköznapi feladatokkal is nehezebben birkóznak meg, mégis rendszeresen sportolnak. Van köztük, aki egészséges társait megszégyenítő teljesítményre képes. Néhány ember következik, akiknek valóban küzdelem minden lépés, de ők a betegségre, fájdalomra fittyet hányva mégis róják az utakat.

Elsőnek következzen Kissné Osváth Kata, aki több betegség , és balesetben szerzett maradandó sérülés mellett rendszeresen fut ultra hosszú távokat. Kata hamarosan 42 éves lesz, Ausztriában él, Salzburg mellett. Veleszületett betegségein túl egy komoly autóbalesetből maradt sérülései is nehezítik életét, de ő legyőzve minden nehézséget, hatalmas távokat fut. Lenyűgöző a teljesítménye, emberfeletti kitartása példaértékű.

Fogyózom: Mikor kezdtél rendszeresen futni?

Kata: 2010. novemberében olvastam az athéni maratonról, akkor felmerült bennem, mi lenne, ha… Decemberben kaptam egy futócipőt és neki is láttam. A 2011. szeptemberi, még Nike-félmaraton és utána a Budapest maraton volt a cél. Akkoriban Cipruson dolgoztam, többször futottam 40 fokban, nem volt túl motiváló. Megbeszéltem a főnökömmel, hogy augusztus végétől szabadságra megyek, és majd a maraton után visszatérek. Kicsit hirtelen mentem neki a hosszabb távoknak, 2 héttel a félmaraton előtt mindkét térdem használhatatlanná vált, így búcsút kellett intenem a versenyeknek. Visszamentem Ciprusra, ahol 2011. november 30-án utasként súlyos sérülésekkel járó autóbalesetet szenvedtem (újraélesztés, 6 nap kóma, vérátömlesztések…) Legközelebb 2014. január 21-én, 6 héttel egy műtétem után indultam el újra “futni”, a klasszikus 1 perc futás-1 perc séta edzéstervet követve, igazából innen számolom a futó karrieremet. Bár időközben volt még pár műtétem, kihagyásokkal, de 1 hónapnál tovább nem kellett már várnom.

Fogyózom: Milyen betegséged, egészségügyi problémád van?

Kata: Régiek a pajzsmirigy-alulműködés, laktózintolerancia. Az autóbaleset következményei pedig: 1 méter megmaradt vékonybél, bal lábfej részleges bénulása, mindkét hasi főér stentelése (fémháló beültetése, miután egy hematóma miatt az egyik teljesen, a másik részlegesen elzáródott), polyneuropátiás fájdalom a bal lábon, epehólyag-eltávolítás. Mindezek után, 2014. szeptember végén futás közben megharapta egy kutya a jobb mutatóujjamat, ami nemcsak eltört, de szépen el is fertőződött, kérdés volt az amputáció, de két hét kórházi kezelés után végül megmaradt, ugyan az utolsó ujjperc nem mozog (ide is kaptam pár fémdarabot). 5 hónappal később pedig fáradásos törésem volt a bal 2-es lábközépcsontban. Itt Ausztriában mindezekkel 50%-os fogyatékosnak minősítettek.

Fogyózom: A betegséged mennyire nehezíti meg az aktív sportolást?

Kata: Eléggé. Például edzői utasítások követését nem tudom vállalni, mert folyamatosan változik az állapotom, akár egy edzésen belül is. Ha épp erősnek érzem magam, tudnék többet futni, de nem az van a tervben, csak másnapra, amikor meg már rosszabbul vagyok, kissé kellemetlen. Így viszont sokkal nehezebb fejlődni. Az 1 méteres vékonybélnek meg vannak még egyéb hátrányai is.

Fogyózom: Miért pont a futást választottad?

Kata: Ez volt a legkézenfekvőbb, első pillantásra a legkevesebb idő, eszköz és anyagi befektetést igénylő sport, ami a leghamarabbi sikerélménnyel kecsegtetett. Persze, ez később megváltozott, de a siker szinte napról napra megmaradt. Ha éppen nem volt jó, nehezen ment, akkor azért.

Fogyózom: Mi volt a leghosszabb táv, amit futottál?

Kata: 2016-ban Salzburg környékén a mozart100, 105.8 km-re kihozva 2 kisebb elkeveredés miatt.

Fogyózom: Miért futsz, mik a céljaid?

Kata: Először az életben maradás, állóképesség növelése, erősödés volt a cél. Most már a gyorsulás, bár 2 éve elég magasra tettem a lécet, azóta is próbálom utolérni magam. Azért sajnos, az idő múlása nekem sem kedvez, így nincs könnyű dolgom. Plusz, hogy megmutassam, akár fogyatékkal is lehet mozogni, sportolni, természetesen mindenkinek a saját keretein belül, az orvosa hozzájárulásával és kontrolljával.

Fogyózom: Mi ad neked erőt, mi motivál?

Kata: Hogy példát mutassak a 3 gyerekemnek (a két kisebb szintén fut), és büszkék lehessenek rám, és én is magamra. De legfőképpen az, hogy minél tovább része lehessek az életüknek.

Fogyózom: Hol szeretsz futni, betonon vagy terepen, esetleg rekortánon?

Kata: Leginkább terepen, de a betonnal is jóban vagyok. A rekortánt nem szeretem.

Fogyózom: Szoktál versenyeken indulni?

Kata: Igen, szeretek versenyezni.

Fogyózom: Kata, először is gratulálok, hitetetlen és csodálatos az akaraterőd, és kitartásod. Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Olvasóink nevében is kívánok sok sikert és erőt neked! Mint az interjúból kiderül, az akadályok gyakran leküzdhetőek, sokszor csak mi magunk gátoljuk, hogy sikeres legyünk. Higgyünk magunkban, és küzdjünk az álmainkért. Jó egészséget és sok sikert mindenkinek!

Folytatás következik.

Kremlicza Levente – fogyozom.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.