Mozzarellával és spenóttal töltött göngyölt sertéscomb

Az én diétám alapvetően arra épül, hogy minimalizálom a szénhidrátokat. Ebben a küldetésben barátaim a húsfélék, a sajtok és a zöldségek egy része, valamint – bármilyen meglepő – a zsír is. Lehet érvelni a bacon ellen és orrokat felhúzva nyilatkozni a zsírok fogyasztásáról, de saját tapasztalatom alapján a zsír fogyasztása lassítja a szénhidrátok felszívódását, amelyet vércukorszint mérésekkel több esetben is ellenőriztem már. Tehát a bacon nem azért került az ételünkbe, mert finom, hanem szigorúan tudományos alapokon, egészségügyi szempontokat figyelembe véve… jó, nyilván imádom is. 🙂

A speciális étrendem kapcsán a felhasználható alapanyagok is jelentősen leszűkültek, ez pedig a konyhában elég komolyan behatárolja a művészi szabadságot, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet finom ételeket készíteni. Az egyik kedvencem a mozzarellával és spenóttal töltött göngyölt sertéscomb, amelyhez alternatív köretként most bébirépás gombaragut készítettem. Ez a diétás étel viszonylag egyszerűen elkészíthető, laktató és nagyon finom.

Hozzávalók:

1 kg sertéscomb
125 g mozzarella
30 dkg fagyasztott spenót vagy friss parajlevél
20 dkg baconszalonna (ízlés szerint lehet duplázni is)
2 fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
2 ek mustár
1 ek dijoni mustár
50 g teavaj

bors
EXTRA – 1 üveg Irsai Olivér (nem kötelező alapanyag)

Miután a húst megmostuk és lehártyáztuk, vágjunk belőle minél nagyobb, lehetőleg vékony szeleteket. Klopfolni ér. Az egy kilós sertéscomb nekem három darab, közel kéttenyérnyi szeletet adott. A kétféle mustárból és három gerezd fokhagymából némi só és bors hozzáadásával keverünk egy sűrű pácot. Tetszés szerint Vegeta vagy ételízesítő is kerülhet bele, bár én ezt általában nem használom. A húsok belső felét ezzel a krémmel alaposan megkenem, majd a húsok egyik végébe helyezek egy diónyi parajlevelet és egy szelet mozzarellát. Aki a “bejgli” szerű megjelenést szereti, természetesen szét is oszlathatja a parajleveleket a hússzeletek teljes felületén. Ezt követően a szeleteket felgöngyöljük, sózzuk, borsozzuk, a maradék mozzarella szeleteket a hústekercsek tetejére helyezzük, majd alaposan betekerjük a baconszalonna szeletekbe (szigorúan orvosi szempontból).

Ezen a ponton javasolt megbontani az Irsait, és gondosan beosztva kortyolgatni a főzési folyamat végéig. A csomagocskákat kivajazott hőálló tálba vagy tepsibe tesszük, a húsok közé rendezzük a maradék spenótot, amelyet előzőleg sóval és a fokhagymával elkevertünk. A két fej vöröshagymát nagyobb kockákra vágva szórom szintén a húsok közé, a spenótszőnyeg tetejére. A maradék vajból kis kockákat helyezek a húsok tetejére és itt-ott belenyomkodok párat a spenótba is, majd az egészet alufóliával vagy fedővel letakarva betesszük a 180 fokos sütőbe, úgy 40-45 percre. Amikor már hústűvel ellenőrizve szépen puhulnak a tekercseink, kitakarva további 25-30 percig sütjük, amíg a bacon aranybarnára nem pirul.

Ha jól végeztük a dolgunkat, a hús a szalonnának és a spenótnak köszönhetően nem szárad ki, a hagymával sült spenót pedig mennyei és egészséges kiegészítője ennek a remek húsételnek. Kétujjnyi szeletekre vágva, tetszőleges körettel tálaljuk. Ennyi lenne a mozzarellával és spenóttal töltött göngyölt sertéscomb, jó étvágyat és sikeres fogyózást kívánok! 🙂

2 thoughts on “Mozzarellával és spenóttal töltött göngyölt sertéscomb

    • johnuram says:

      Szia! Bébirépás gombaragut készítettem mellé. Egy fej vöröshagymát és 1-2 gerezd apróra vágott fokhagymát kis vajon megpirítottam, a gombát hozzáadtam, megdinszteltem, sóval és borssal ízesítettem, majd a bébirépa is mellé került. Amikor kicsit megpuhul a répa, hozzáadtam tejfölt (lehet főzőtejszín is) és addig főztem kis lángon, amíg a répa kicsit roppanós, de puha állagú nem lett. Itt esetleg hozzá lehet adni egy deci fehérbort is. Végül friss petrezselyemmel szórtam meg. A gomba jelen recept esetében csiperke volt, de vörös húsokhoz, vadételek mellé használhatók intenzívebb erdei gombák is. Isteni köret, nem csak vizuálisan kényezteti az embert. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.